Ajánlatainkból
TDM Travel
A Ferrari nyomában Itáliában...
Olaszország / Körutazás Olaszországban / Körutazás Olaszországban
Utazás módja:
Busz
Ellátás:
Reggeli
Szálláskategória:
Hotel ***
Szobatípus:
Időtartam:
Utazás azonosító:
395835


1. nap: Budapest-Bologna

Találkozó a kora reggeli órákban a Déli Pályaudvarnál. Elutazás Budapestről Szlovénián keresztül Olaszországba. Érkezés Emilia Romagna tartomány fővárosába, Bologna-ba a késő délutáni órákban.  A „Vörös város” vagy, ahogy Bolognát a legtöbbször emlegetik „la dotta, la grassa, la rossa” (művelt, kövér, vörös) olaszos hangulatával garantáltan megdobogtatja majd a szívünket. Az első jelzőt a világ legrégebbi egyetemének köszönheti, melyet 1088-ban alapítottak, a másodikat kiváló konyhájának, míg a harmadik jelző a vörös téglaépületeknek köszönhető. Bologna városában a középkor óta jellegzetes vörös téglával és terrakotta színű cseréptetővel építkeztek, manapság pedig a vörös szín a Ducati és a Ferrari világát juttatja még eszünkbe, hiszen a Lamborghini és a Maserati márkákkal együttesen a régiót a "motorok földje" címmel is gyakran illetik. Az összességében 40 kilométer hosszú árkádos utcasorok, és a különleges hangulatú belváros, felejthetetlen élményt nyújt, nem véletlenül került fel az UNESCO Világörökségi listájára. A San Luca templom árkádjainak hossza a világon a leghosszabb 3.8km hosszával és 666 árkádjával. Szálláshely elfoglalása a kora esti órákban.

 

2. nap: Bologna-Imola
Reggeli a szállodában, majd városnézés a tornyos, árkádos belvárosban a legfontosabb nevezetességek megtekintésével. Sétánkat a középkori és reneszánsz épületekkel körülölelt főtéren kezdjük, ahol Olaszország egyik legnagyobb bazilikája a San Petronio áll. A Piazza Maggiore mellett találjuk a város másik híres terét, a Piazza Nettuno-t, ahol a gyönyörű Neptun szökőkutat láthatjuk, mely Bologna egyik szimbóluma. Városnézésünk során érintjük a híres egyetem épületét is, melyben ma a tartomány legnagyobb könyvtára, az ’Archiginnasio’ található. Programunkból természetesen nem maradhat ki a Szent István Bazilika épületegyüttese sem, mely a város egyik legkülönlegesebb látnivalója. Városnézésünk után rövid szabadidő. Kora délután indulás Imola felé, ahol látogatást teszünk a híres Forma-1-es pályán. Autóbuszunkkal végighaladunk a világhírű pályán, ahol megtekintjük a 25 évvel ezelőtt elhunyt Ayrton Senna emlékművét a Tamburello kanyarnál, majd filmvetítés következik a Forma 1-es pálya történetéről. Visszaérkezés a szállodába az esti órákban.

 

3. nap: Maranello-Modena
Reggeli után az olasz autókedvelők Mekkája vár ránk. Maranello városába utazunk, ahol a Ferrari autógyár központja és a híres múzeum található. Megismerkedünk Enzo Ferrari életútjával, az autógyár történetével és ritka gyártású autócsodáival. Megtekintjük a tulajdonos egykori irodájának hű másolatát, elmerülhetünk az interaktív kiállítás, és a szimulátor élményében, majd vásárolhatunk az ajándéküzletben vagy megpihenhetünk a kávézóban. Délután Pavarotti szülővárosába utazunk. Városnézés Modena hangulatos városközpontjában, mely a Világörökség része. Az olasz autógyártás fellegvára, hiszen több híres autógyár itt található. A város szíve a Piazza Grande főterével, Katedrálisával és a Ghirlandina harangtoronnyal, 1997 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján. A Santa Maria Assunta Dóm, Európa egyik legjelentősebb román stílusú épülete, melyet 1099-ben kezdtek építeni. Városnézésünk után szabadidő, vásárlási lehetőség vagy látogatási lehetőség az Enzo Ferrari szülőházából kialakított múzeumban.

 

4. nap: Ferrara-Budapest
Reggeli után megkezdjük utazásunkat Magyarországra. Útközben megálló Ferrara városában. Rövid belvárosi séta a reneszánsz városközpontban, mely az Unesco Világörökség része, majd hazautazás Szlovénián keresztül. Érkezés Budapestre a késő esti órákban.



Utazás: autóbusszal   Szállás: *** szállodában    Ellátás: reggeli


Részvételi díj: 69.900,-Ft/fő

Félpanzió: 15.000,-Ft/fő, Egyágyas felár: 18.000,-Ft/fő

Utasbiztosítás: 2.280,-Ft/fő, Sztornóbiztosítás: 1,5%


Utazás: emelt szintű autóbusszal, - video-, vagy DVD, büfé.
Indulás: Budapest, a Déli pályaudvar - Koronaőr köz  TÉRKÉP

Tájékoztató árak a helyszínen fizetendő belépőkről, egyéb költségekről:
kötelezően fizetendő audio-guide: 1.200,- Ft
Imola F1 pálya: 20 EUR/fő (min. 30 fő esetén)
Ferrari Múzeum/Maranello: 11 EUR
Idegenforgalmi adó kb. 1,5 EUR/fő/éjszaka

Felszállási lehetőségek:
Budapest-Déli pu. Koronaőr köz:05:30 
Székesfehérvár-Shell kút-M7 59 km: 06:20
Siófok-Szekszárdi lehajtó -pálya melletti TESCO: 07:00
Balatonlelle-Marche: 07:35 
Nagykanizsa-TESCO parkoló: 08:20

További érintett desztinációk: Olaszország - Körutazás Olaszországban - Körutazás Olaszországban » Olaszország - Körutazás Olaszországban - Körutazás Olaszországban

A szerződéskötést megelőző tájékoztatás


Kérjük foglalás előtt olvassa el figyelmesen a TdM Travel Tours Kft. utazási csomagra vonatkozó szerződéséhez kapcsolódó tájékoztatót, mely az utazók teljes körű tájékoztatásának megfelelően, a hatályos jogszabályok alapján készült. A TdM Travel Tours Kft. által Önnek felkínált utazási szolgáltatások kombinációja az utazási szolgáltatásokra vonatkozó szerződésekről, különösen az utazási csomagra és az utazási szolgáltatás-együttesre vonatkozó szerződésekről szóló 472/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet értelmében vett utazási csomag. Ennél fogva az utazási csomagra vonatkozó valamennyi jogosultság megilleti Önt. Az utazási csomag szerződésszerű teljesítéséért teljes egészében a TdM Travel Tours Kft. felelős. Ezen kívül a TdM Travel Tours Kft. a jogszabályi előírásoknak megfelelően védelemmel rendelkezik arra az esetre, ha fizetésképtelenné válik, annak érdekében, hogy az Ön által befizetett pénzösszegeket visszatérítse, és amennyiben az utazók szállítása a csomag részét képezi, Önt hazaszállítsa. Az utazási szolgáltatásokra vonatkozó szerződésekről, különösen az utazási csomagra és az utazási szolgáltatás-együttesre vonatkozó szerződésekről szóló 472/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet szerinti legfontosabb jogokról bővebb információt ITT talál. A TdM Travel Tours Kft. a fizetésképtelenséggel szembeni védelemért felelős Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe (1139 Budapest, Váci út 99. Tel: +36 1 460 1400, Email: info@colonnade.hu ) révén gondoskodott a fizetésképtelenséggel szembeni védelemről. További információk: Általános Szerződési Feltételek


További információk foglalás előtt


Felszállási lehetőségek, Vidéki transzferek:

Autóbuszaink Budapestről a Déli Pályaudvartól indulnak. Vidéki felszállási lehetőségekről információ az egyes program leírások után. Transzfer információ:ITT


Ülőhelyek:

Az autóbuszon fix ülőhelyet nem értékesítünk. Az üléshelyek kiosztása jelentkezési sorrendben történik! Az autóbuszon a helyeket a befizetések sorrendjében értékesítjük, az első soroktól hátrafelé. Utas kérést természetesen a rendelkezésre álló szabad helyek alapján minden esetben igyekszünk teljesíteni. Az autóbuszok mérete 49+2 fős, 51+2 fős, 53 vagy 57+2 fős, a csoport létszáma alapján került beállításra, mely eredményezheti az ülőhelyek változását. (Az üléshely és az autóbusz típusváltás jogát fenntartjuk!) Az ülésrend az utazás teljes időtartama alatt érvényben marad és az üléshelyet az indulás előtt kiküldésre kerülő utas programon is szerepeltetjük. Az utolsó sor férőhelyeire árkedvezmény nincs. (Repülős utazások esetében nincs mód az ülőhelyek előzetes kiválasztására.)


Útlemondási biztosítás:

A részvételi díjak nem tartalmazzák az útlemondási biztosítást, melynek megkötése minden programunk esetében kötelező. (Részvételi díj 1,5%-a.) A sztornó biztosítás utazásképtelenség esetére érvényes. Amennyiben az Ügyfél saját vagy vele együtt utazó utastársa, közeli hozzátartozója háziorvos, szakorvos által igazolt utazásképtelensége (betegség, baleset, haláleset) miatt vagy más igazolható ok (katonai szolgálatra behívás, lakás kirablása, természeti csapás) miatt nem tud részt venni az utazáson a biztosító a felmerült költségeket önrész levonásával az utasnak megtéríti.) A Colonnade Biztosítóval kötött útlemondási biztosítás alapján az utazásképtelenséget minden esetben írásban kell bejelenteni. Az elbírálás a biztosító társaság szabályzata szerint történik, 20% önrész levonásával. Az útlemondási biztosításra vonatkozó feltételeinket tartalmazó szerződést, szórólapot kérje irodánkban. Fontos: a sztornó biztosítás már megkezdett utazás esetében nem nyújt fedezetet! Válassza a biztonságot és kössön kombinált biztosítási csomagot, mely sztornó biztosítás és baleset- betegség-poggyász biztosítás megvásárlásával utazásképtelenség esetén 100% pénz visszatérítést garantál Önnek a biztosító szabályzata alapján. Útlemondás esetén lehetőség szerint azonnal, legfeljebb 2 munkanapon belül kell írásban értesíteni az irodát. Késedelem esetén a kötbér összege magasabb lehet, viszont a biztosító minden esetben a kiállított orvosi papírok vagy egyéb igazolások dátuma szerint fizet kártérítést.


Baleset- betegség- poggyász biztosítás:

A részvételi díjak utasbiztosítást nem tartalmaznak. Csoportos utazások esetében az utazáson való részvétel feltétele az érvényes utasbiztosítás megkötése. Baleset-betegség- poggyász biztosítás ára 565,-Ft/fő/nap. Felhívjuk figyelmüket, hogy ezeknél a szervezett utazásoknál irodánk a Colonnade Classic alapcsomagját köti meg Utasai részére, de amennyiben Ügyfelünk magasabb biztosítási szolgáltatást kíván igénybe venni, abban az esetben lehetőség van a Colonnade Premium és Privileg módozat megkötésére is csoportos díjtétellel. Minden utasunk saját felelősségére dönt az utasbiztosításról. Amennyiben bankkártyákhoz kapcsolódó biztosításunk van, minden esetben tájékozódjunk körültekintően kötődik-e valamilyen feltétel a biztosítás érvényesítéséhez, aktiválásához.


További kérdés esetén várjuk hívását a 06 30 331 3359-es telefonszámon!


Az oldalunkon található kalkuláció tájékoztató jellegű, így az online fizetés megkezdése előtt munkatársunk ellenőrzi, szükség esetén javítja a kalkulációt.

A kártyás fizetéshez egy egyedi linket küldünk Önnek az ajánlatkéréskor megadott email címére, mely 48 óráig érvényes. Az itt kiküldött linken átnézheti a kalkuláció helyességét, kinyomtathatja azt, és ekkor kezdheti meg az online fizetést is.

Szeretne élni a lehetőséggel?